Egészen pontosan 12 nap múlva kezdődik az új ligaév és ezzel együtt nyit a szabadügynökpiac. Ott is őrületre lehet számítani, azonban az idei különleges helyzet (a pandémia okozta drasztikusan csökkenő fizetési sapka) miatt az ezt megelőző hét, tehát a következő 10 nap is nagy felhajtást von majd maga után, hiszen sok csapat rohanni fog, hogy valahogy beférjen a fizetési plafon alá.
Dianna Russini beszélgetett egy edzővel a ligából, aki azt írta neki, hogy “jövő héten igazi mészárlás lesz a ligában”.

Arra utalt ezzel az edző, hogy rengeteg játékost fognak kivágni a ligaév kezdetét megelőző egy hétben, és ez a hullám meg is kezdődött már JJ Watt, Kawann Short, Kyle Rudolph, DeSean Jackson, Kyle Van Noy vagy Tyrell Williams menesztésével, azonban közel sincs ennek vége.
Jelenleg az OTC adatai alapján 9 csapat van a sapka felett, ebből négyen legalább $20 millióval, de aki be is fért a plafon alá, annak is lehetnek még kirúgandó játékosai, hogy költeni is tudjanak valamennyit. Nehezíti a csapatok helyzetét, hogy még mindig nem tudni pontosan, mennyi lesz a fizetési keret, de valahol 180-185 millió dollár közt.
Úú, ez baromi jó móka lesz. Talán sose láttunk még ennyire átalakuló erőviszonyokat egy NFL-holtszezonban, ami most jöhet. Érdekes lesz látni, hogy kik esnek teljesen szét (Saints? Eagles?), és hogy esetleg hol épül fel egy váratlanul brutális csapat viszonylag olcsó FA-kból (Browns? Colts?).
“Talán sose láttunk még ennyire átalakuló erőviszonyokat egy NFL-holtszezonban, ami most jöhet.”
Aztán a konferenciadöntőkben megint a Buccs,Packers,Chiefs, Bills 4-est láthatjuk majd. :)
A Packersben vagyok a legkevésbé biztos. Rams vagy Cards inkább.
Hát a Ramsre én nem fogadnék. No1. védelmük idén nem lesz, mert azt képtelenség fenntartani. 1.körös pick nincs. Stafford mondjuk komoly előrelépés lehet.
“1.körös pick nincs”
sosevót
A Packersnél minden attól függ, hogy Rodgers egészséges-e vagy nem
Az Eagles mintha már év közben szétesett volna…
Azért is érdekesek ezek, mert az idei szerződésekkel, cut-tal, átstrukturálással, stb.-vel nem csak a 2021-es budget-et csinálják meg a csapatok, hanem a 2022-2023-as cap-juk 60-80% -a (hasraütés) is ezzel dől el. Akinek most 30-50 millát kell áttornásznai jövőre, az most, csak ezzel az aktussal, elkölti a 2022-es keretének 10-25%-át.
Egyèbkènt mikor hatàrozzàk meg hogy mennyi lesz a fizetèsi sapka?
bármikor jöhet már ez az infó, már késésben vannak
Mondjuk azt nem értem, hogy ha késésben vannak, akkor miért nem határozzák meg most a rendelkezésre álló adatok alapján és jövőre korrekció…
Úgyis max. pár milliót tévednének, nem?