A Chicago Bears leigazolta Trevor Siemiant két évre $4 millióért, ami egyből felvette a kérdést, hogy minek ő még Justin Fields és Nick Foles mellé a QB-szobába. Nos, a csapat egy ideje próbálkozik már elcserélni Folest és ez folytatódni is fog az igazolás után – írja Mike Garafolo.

Folesnak egy év van még hátra a szerződéséből és $10,66 milliót foglalna a sapkából. Ebből kivágással viszont csak $3 milliót lehet felszabadítani, a többit be kellene nyelni halott pénzként, hiszen kifizették már a $4 milliós roster bónuszát és a fizetéséből $1 millió teljesen garantált – csere esetén ezt az $1 milliót még megspórolná a csapat.
Foles két éve a Bears tagja, miután a Jaguars lepasszolta nekik. Akkor hét meccsen is kezdő volt, tavaly viszont csak egyszer lépett pályára. Karrierjében 56 kezdő meccsen 62,4%-os pontosságot, 14.003 yardot, 82 TD-t, 43 interceptiont és egy varázslatos Super Bowl menetelést tudhat magáénak.
Az jó kérdés, hogy hol számítanának a szolgálataira, Doug Pederson miatt a Jaguars érdekes opció lenne, bár kérdés mennyire akar Foles oda visszamenni.
Szerintem Brady azóta is a párnájába sír éjszakánként, hogy egy ilyen QB ellen buktak el egy SB-t
Kihajítottuk a liga történelmének legjobbját, MVP Trubot, aki legalább 12 gyűrűt hozott volna nekünk. Aztán most meg a PO gyémánt tökű gyerekét is elkergetjük. Persze sebaj, mert itt marad nekünk egy Filc és egy Semmijen gyerek. Szerintük ez jó üzlet.
Seahawks?
Én adnám!
Nekem úgy tűnik, hogy egyelőre Genoban gondolkodnak.
A Bears ebben a forradalomban csak a tökeit vesztheti! Cserébe egy egész világot nyerhet. Világ Bears szurkerei, egyesüljetek!
(Bears-ista kiáltvány 2022)
Ezek szerint a Bearsnél nem számolnak azzal, hogy rájátszásba jutnának
Tehat.. ha jol ertem a matekot.. ha kivagjak Folest akkor 3 misi szabadul fel, ha csere akkor 4.. és e helyett hoznak 4 ért egy Simient.. magyarul ha nem sikerul a trade.. ami mondjuk 80% (csak azert nem 100 mert mashol is van ilyen hülye..) akkor buktak 1 misit es lesz egy valszeg szarabb csere Qb juk
Ha sikerul akkor nullszaldo es egy valszeg szarabb csere Qb..
Azert ilyenkor kivancsi lennek h ez a zsenialis ötlet kinek a fejebol pattant ki, es mi volt a gondolatmenet…