Tom Brady nem sokkal a Super Bowl után hivatalosan is visszavonult, ugyanakkor szinte azonnal felmerültek olyan pletykák, hogy igazából csak a Bucstól vonult vissza és még egy másik csapathoz szívesen visszatérne. Nos, ha így van, akkor ebben a Tampa Bay nem lesz partner.

“Ebben nem lennénk benne. Az nem lenne jó biznisz számunkra”
– mondta a csapat főedzője, Bruce Arians a Tampa Bay Timesnak, majd hozzátette, hogy öt első kör lenne az irányító ára (bár ez alighanem költői túlzás volt).
Az biztos, hogy Brady öt első kört nem ér már meg 45 évesen, de ha akar játszani és hajlandó a jelenleg érvényes, 2022-re 11 millió dollárt fizető kontraktussal, akkor egy első kört minimum megérhet egy olyan csapatnak, mint a Colts, a Broncos vagy a Commanders, ahol úgy érezhetik, csak egy jó irányítóra vannak a Super Bowltól. Az más kérdés, hogy a Buccaneers belemenne-e ebbe, Arians úgy gondolja, hogy a GOAT-ot nem szabad elcserélni.
Ha játszani akar és te ezt blokkolod Bruce…
Megkereslek bazmeg. Meg én. Egész nap cartell, kiszel tünde és bwm vagy ki dalokat bömböltetek a házad előtt.
ki az a bwm? nem ismerem, google sem adott fel semmi előadót. de annyira szar nem lehet mint egy átlagos nap a nótatévén
jelen pillanatban nem sok mindenki tudna erre az ajánlatra ráugrani, mert ha jól tudom az aktuálison túl max 2 szezonra előre adogathatod el a pickjeidet. szóval alapesetben 3 első kört tudsz felajánlani. persze ha valaki közben szerzett még első köröket, akkor összejöhet. pl az Eagles most meg is tudná tenni, hogy eladja a jövőjét 1 év Tibiért :)
Azt majd GM Brady eldönti hogy elcserélhető e :-)
Én megértem Brucet. Azonnal kiderülne, hogy mennyi köze volt az SB győzelemhez.
Visszavonult játékosért ennyit még nem kértek. Egy újabb csúcs Tom Brady listáján.
Féreg
Legyen inkabb hat.