Connect with us

Szabadügynök

Kell egy irányító – Steelers FA-kitekintő

Mike Tomlinnal a fedélzeten nem tud negatív mérleggel végezni a Steelers, tavaly hatalmas underdogként még a rájátszásba is sikerült bejutni. Ott viszont ismét simán elhasalt a csapat és ez nem is lesz másképp, amíg nem oldódik meg a QB-helyzet.

Hol lehet spórolni?

A Steelers nem áll különösebben jól a fizetési plafonnal, mindössze 8 millió dollárral rendelkezik úgy, hogy már kivágta a korábbi kezdő center Mason Cole-t, az irányító Mitch Trubiskyt, a tackle Chuks Okorafort és a punter Pressley Harvint. Előbbi az utóbbi két évet töltötte Pittsburgh-ben, a Steelers vele próbálta pótolni a visszavonuló Maurkice Pouncey-t, azonban a liga egyik legrosszabb passzblokkoló centere volt (és futásblokkolásban sem volt különösebben jó).

A 29 éves Trubisky bridge QB-nak érkezett 2022-ben, de csak négy meccs jutott neki, mielőtt az újonc Kenny Pickett kiszorította, tavaly pedig az első körös sérülése után olyan rossz volt, hogy Mason Rudolph nagyon simán elvette tőle a kezdő pozíciót. Harvin is pocsék teljesítményt nyújtott, míg Okorafort bár nem volt borzalmas, de a korábbi első körös Broderick Jones szorította ki a kezdőből, egy cserére pedig sok lett volna több mint 8 millió dollárt ellőni.

Jelenlegi cap space: $7 999 755
Fontosabb játékosok, akiken spórolni lehet
Név Poszt Módszer Spórolás
Allen Robinson WR Cut $10 000 000
Larry Ogunjobi iDL Cut $6 216 666
Patrick Peterson CB Cut $6 900 000
Keanu Neal S Cut $2 300 000
Cameron Heyward iDL Hosszabbítás/Fizetéscsökkentés $6 000 000
TJ Watt Edge Hosszabbítás $12 000 000
Potenciális cap space a piac nyitása előtt: $51 416 424

A Steelers tehát már elkezdte a nagytakarítást, de ez még messze nem elég, pláne ha esetleg erősíteni is akar a gárda. A legegyértelműbb lépés a korábbi top-, de mára már szinte teljesen használhatatlan Allen Robinson kivágása. A Rams után Pittsburgh-ben is teljesen felsült, új állomáshelyén 1-2 milliónál nem fog többet keresni, ehhez képest a menesztésével 10 millió dollárt fog felszabadítani a Steelers.

Szintén viszonylag könnyű döntés Patrick Peterson és Keanu Neal menesztése. Mindketten kezdők voltak tavaly, de előbbi már 34 éves lesz júliusban és egyre látványosabban látszik rajta a kor, míg Neal sérülésből lábadozik és amúgy sem nyújtott maradandót. Kettőjükön több mint 9 millió dollárt spórolhatna a csapat, amire nagy szükség van, ha komolyan gondolják az irányítóposzt rendbetételét.

Lejáró szerződések, kivágások, cserék – milyen lehet a 2024-es QB-piac?

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Щомісячна підпискаРічна підписка
ЗАОЩАДИТИ 2 МІСЯЦІ З РІЧНОЮ ПІДПИСКОЮ
Підписник
щомісяця
щорічний
UAH2502500
Преміум-статті
Безвідбивний перегляд без віддзеркалення
Я підписуюсьЯ підписуюсь
Спонсори
щомісяця
щорічний
UAH4904900
Преміум-статті
Безвідбивний перегляд без віддзеркалення
Доступ без розбіжностей
Щомісячний флаг-футбол
Інші періодичні події (кіно, імітація драфту, ліга династій)
Я підписуюсьЯ підписуюсь

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
error:
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x