Connect with us

Érdekességek

Bortles úgy játszik, mint Brady, amikor első gyűrűjét nyerte

 

Tom Brady nem volt egy elit prospect, nem véletlenül választották ki a draft végén. Ennek ellenére, amikor megkapta a lehetőséget, akkor élni tudott vele. Persze akkor még közel sem volt olyan elit játékos, mint most, ellenben egy nagyon jó csapat volt körülötte és el tudta menedzselni annyira a PAtriotst, hogy meglepetésre legyőzzék a minden idők egyik legjobb csapatának tartott Los Angeles Ramst a Super Bowlban.

 

Brady első kezdő évében 11-3-as mérleget hozott össze, ami nyilván jobb, mint Bortles 10-6-ja, bár szigorúan a PFF értékelése alapján idén Bortles messze jobb játékot hoz, mint Brady hozott újoncként (79 vs 53,2). Passzolt yardokban egyértelműen jobb, a TD-kben nagyjából egál van, ha felszorozzuk Brady számait 16 meccsre, ahogy az Interceptionök száma is megegyezik. A passer rating alapján Brady jobb, mert pontosabb, Bortles azonban lábon sokkal veszélyesebb. Lényeg a lényeg, Bortles idén hoz egy olyan szintet, amivel 2001-ben a Patriots bajnok tudott lenni.

 

Persze tegyük hozzá, hogy Tom Brady újoncként beugorva hozott olyan szintet, mint Bortles a negyedik szezonjában, tehát nyilván ég és föld a különbség kettőjük között. Ennek ellenére ebben a Jaguarsban tényleg benne lehet (pláne Brady sérülése miatt), hogy Super Bowlba jusson.

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
guest
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
7 years ago

Ez jól hangzik! :) Csak azt is tegyük, higy Tom 2001-ben az újonc szezonját futotta, míg Blake idén már messze nem azt. :)

renningan
renningan
7 years ago
Reply to  Fetyke

Ha idézhetem saját magamat :D

“Persze tegyük hozzá, hogy Tom Brady újoncként beugorva hozott olyan szintet, mint Bortles a negyedik szezonjában, tehát nyilván ég és föld a különbség kettőjük között.”

eeeeeeeeeeeeek
eeeeeeeeeeeeek
7 years ago
Reply to  renningan

Meg az nem is a szó szerinti újonc szezonja, hanem az első éve kezdőirányítóként, de már tényleg csak kukacoskodok :D

Endre Kovács
Endre Kovács
7 years ago

Azért azt is illene figyelembe venni, hogy 2001-ben még nem (nagyon) volt divat futóirányítónak lenni!

renningan
renningan
7 years ago
Reply to  Endre Kovács

Bortles sem futó irányító. Illetve: Michael Vick, QB, 1/1, 2001

Sekler
Sekler
7 years ago

Hamarosan meglátjuk ki jut a Super Bowlba.
Fordulatos , izgalmas mérkőzésre számítok , remélem a mi győzelmünkel.

error:
6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x